2012. december 31., hétfő

Nagy fa meg a fejsze...

Bizony... sikerült nagy fába vágni a fejszémet. Alapból talán nem lenne az- adott egy rajz, elő a számítógépet, a netről leszedsz egy progit, amivel a képekből hímzés mintát tudsz csinálni, aztán uccu neki, kihímzed.
Nem így én! Bár a gépemen van ilyen program, sőt, interneten online programot is lehet találni, mégis egy másik utat választottam. Mert ez annyira személyes dolog lesz.
A munkahelyemen van egy festőművész srác. (A Facebookos oldala ide kattintva érhető el, ha kíváncsi vagy rá!) Hamarosan születésnapja lesz. Ő is egyike volt azoknak, akik a nem épp vidám helyzetekben mellettem voltak, épp ezért valami különleges ajándékkal akarom meglepni. Tudja, hogy hímzek, épp ezért úgy döntöttem, hímzek neki egy képet. Nem akár milyet- az ő egyik képét fogom felhasználni. S mint mondtam, nem a számítógépet hívtam segítségül. A szövetet a monitorra tettem, finoman, hogy a netbookom képernyőjében kárt ne tegyek, ceruzával átrajzoltam a körvonalakat. Ez lett az alapja a hímzésnek. Hímzek és közben a monitorra nézek, hozzá mérem, amivel épp haladok. 
Ezen a képen, amit feltöltöttem, még épp csak elkezdtem. Lehetne épp új képet csinálni, de már nincs kedvem- telibe kellene vakuzni, hogy látszódjon, és annak semmi értelme nincs.
Amúgy igen, tudom, hogy szilveszter van. Itthon ülünk és lazulunk. A Drágám könyvet olvas, én netezek, közben megy a tévé és fél szemmel azt nézzük. Szilveszteri X-Akták maraton, hjuhujjj! Amúgy ennek az egyik oka az, hogy a beosztásom miatt reggel még úgy nézett ki, hogy holnap mennem kell dolgozni. Ami a kellemes hajnali 4.40-es ébresztőt jeleni. 5.05-kor előmászok az ágyból, 5.45-re már az első kávé-cigi combo-n is túl vagyok és kisétálok a főúthoz, ahol felvesz a munkatársam. Cserébe kárpótol, hogy 2-kor végzünk. 
A nagyobb képen amúgy épp az a rajzot használtam háttérnek, amit épp csinálok. Sajnos ez rossz szokásom, egyszerre egy dolog sokáig nem köt le, így sok dolgot csinálok párhuzamosan. Nem tartom magamat nagyon jó rajzolónak. Inkább másolni tudok, ráadásul még nagyon sokat kell tanulnom a rajzoláshoz is. Hiába leszek három nap múlva 37 éves, a tanulni vágyás nem múlt el. Csak most már megtehetem azt, hogy azt tanulom, amit akarok! 

2012. december 24., hétfő

Forró csoki

Én a marcipán készítése után maradt csokihoz igazítottam ugyan, de itt a teljes és eredeti recept.
Egyik kedvenc angol újságomból való, így a tej pint-ben van megadva. Egy angol pint hivatalosan 0,568 liternek felel meg.

A hozzávalók:
200g étcsokoládé (70-80%os)
1 pint tej (te döntöd el- fél literből vagy 6 deciből csinálod e.)
egy fél rúd fahéj
100 ml víz
3 teáskanál cukor
rózsabors

Valójában a rózsabors egy csaló. Nem is bors, hanem bogyó. Használj olyan sokat, vagy olyan keveset, amennyit akarsz. A recept 1 teáskanál, finoman megtört rózsaborsot ajánl, hogy egy kicsit feldobja a forrócsoki ízét.
Szórd a tört rózsaborsot egy kis lábasba és add hozzá a vizet és a cukrot. Törd a fahéjrudat is még félbe és ezt is tedd hozzá. Forrald fel. Tekered egy kicsit lejjebb a hőt és még főzd öt percig, amíg nem kapsz egy sűrű, alabástrom színű szirupot. Szűrd le a szirupodat.
Törd az étcsokoládét apró darabokra és gőz felett vagy óvatosan a mikróban olvaszd fel. Melegítsd fel a tejet is és keverd össze a csokoládéval. A recept a következő trükköt ajánlja, hogy a lehető legjobb eredményt kapd. Az összekeverés után tedd félre 15-30 percre és utána melegítsd fel újra. Így ugyanis a csokoládés tej igazán csokoládés és bársonyos lesz.
Adj annyit a forró csokoládéhoz a szirupból annyit, amennyit a kedved tartja. 
Nagyon finom és össze sem lehet hasonlítani a porból készült forró csokikkal! 



2012. december 23., vasárnap

Szaloncukor házilag


Mert szaloncukor nélkül nem karácsony a karácsony. Még akkor is kell legalább egy kicsi, ha külföldön élsz. A múlt évben még egyedül töltöttem a karácsonyt. Akkor annyira nem számított. De idén a Kedvesemnek meg akarom mutatni, milyen a magyar karácsony. Tehát szaloncukor kell! Megoldhattam volna persze egyszerűen is. Londonban van magyar bolt, rendelhettem volna onnan is, készet, gyárit, választhattam volna ízt...
De régebben találtam egy házi marcipános szaloncukor receptet, ami olyan egyszerűnek tűnt... (Amúgy nem csak egyszerűnek tűnik, hanem tényleg az is.) Ezek után elképzelhetetlen volt, hogy vegyek, ha már magam is meg tudom csinálni. 
Íme a recept! (Mondjuk nekem nem 52 darab lett, de bevallom, meg kellett kóstolni a kész marcipánt. Nekem is, meg a Kedvesemnek is...) 


Hozzávalók 52 darabhoz:
30 dkg őrölt mandula
22 dkg porcukor
1 fél narancs leve és valamennyi reszelt héja
2-3 evőkanál víz
kandírozott narancshéj
őrölt fahéj
20 dkg 70%-os étcsoki
vaj a csoki felolvasztásához
Keverjük össze a mandulát a porcukorral, adjuk hozzá a fél narancs leszűrt levét és annyi vizet, hogy gyúrható masszát kapjuk. Vigyázzunk a víz mennyiségével, nekem a narancslé után már csak pár kanálnyi vízre volt szükségem. A levet és a vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk. Ízesítsük a masszát ízlés szerint fahéjjal és apróra vágott narancshéjjal, gyúrjuk össze, majd formázzunk szaloncukrokat.
A csokiba való mártogatáshoz tettem egy kis előkészületet: egy hungarocell “lemezt” betakartam alufóliával és előkészítettem egy halom fogvájót. Ezek után a csokoládét vízfürdő felett egy kis vajjal olvasszuk fel, majd a szaloncukrokat fogvájóra tűzve egyenként vonjuk be csokival. Finoman az edényhez ütögetve a fogvájót csöpögtessük le a felesleges csokimennyiséget, majd a fogvájót tűzzük a hungarocellbe. Ha minden szaloncukor megkapta a csokimázat, tegyük az szaloncukor-erdőt hideg helyre, hogy a csoki visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

Ez az eredeti recept. Én az egész narancs levét tettem bele és kihagytam a vizet. Annyira friss még, hogy nem álltam neki a csomagolásnak, még most száradnak, szilárdulnak. De finomnak nagyon finom lett. És sokáig sem tart az elkészítése. Én mondjuk csak úgy szedegettem ki egy-egy adagot és formáztam meg őket, de olvastam, hogy van, aki hurkát formáz először, késsel felvagdossa és aztán még egy kicsit igazít rajtuk. Tény, hogy ettől egyformábbak lesznek, mint az enyémek, de... Ezért szép a kézzel készült dolog- hogy nem olyan szabványos. 

És ne pazaroljunk! Mi van akkor, ha még elég sok olvasztott csoki maradt a lábasban? Forró csoki!!!
Itt inkább megérzésre kell hivatkoznom, mivel nem lehet előre megmondani, mennyi maradt. Nos, kevés vízzel, három-négy kanál cukorral, fahéjjal és egy leheletnyi csípős paprikával (épp csak érződjön valami belőle) szirupot főztem. Ha nagyon követni akarod a receptet, amit én átdolgoztam, akkor egy külön lábasban melegítesz tejet, melegíted újra a csokit is, majd úgy vegyíted őket. Én azonban a csokira ráöntöttem a tejet- összekapja, de ahogy melegíted, nekem szépen eloszlott az újra felmelegedő csoki. Aztán a szirupot is hozzáöntöd. Nyamiiii!!! :)





2012. december 20., csütörtök

Karácsonyig... utolsó pillanatban

Karácsony. És valami még mindig hiányzik. Mivel lehet feldobni a lakást, aminek az elkészítése az utolsó pillanatokra jellemző rohanásba még belefér?
Néhány ötlet, a képek alatti linkre kattintva lehet nagyobb méretben megnyitni őket!

nagyobb méretben a koszorúkészítés menete



A készítés menetéhez katt ide!


2012. december 18., kedd

Aranyos... (mintával/ with pattern)

Oké, oké, nem karácsonyi, de nagyon aranyos kis minta. 
A vicces, hogy azt hiszem, úgy két éve jelent meg egy magazinban, ingyenes ajándékként. A városban van egy kis bolt, ahol újságokat, magazinokat is nagy választékban árulnak. A nagy választék végeredménye, hogy sokszor megmaradnak régi példányok. Ezeket a boltos fél áron adja. És valljuk be, egy napilapnál fölöttébb kellemetlen, hogy régebbi számot veszel meg, de egy keresztszemes magazin esetében teljesen mellékes, hogy két évvel ezelőtti vagy friss karácsonyi számot veszel e meg. Amúgy is, rég óta ígérgette már nekem a tulaj, hogy előkeresi nekem a régi számokat. Két éve még az országban sem voltam.... :) 
Így tennivalóim tovább bővültek. Valljuk be, ezért is csappant meg mostanában a bejegyzéseim száma. Lassan csak beáll valamiféle rend, de most még sok mindent meg kell csinálnom, karácsonyi bolondok háza van! 
De ha kedvetek van, ne fogjátok vissza magatokat és hímzésre fel! 
Katt a nagyobb mérethez!



2012. december 16., vasárnap

Filc

Ide kattints ha megnéznél egy ötletet ennek a virágnak a felhasználására
Holnap megint valami újnak akarok nekifogni- filc virágokat akarok csinálni. Párat, kitűzőnek, lakásdísznek, mittudomééén! Csak mert tél van és hiányoznak a virágok.
Íme néhány tutorial, ha neked is kedved támadt hozzá:

Katt ide, ha ezeket a virágokat akarod megcsinálni!









Az utolsó három megint a gépemről van, szóval sajnos nem tudom, honnan mentettem le őket.