2017. március 7., kedd

Anyuci és a DIY... avagy magad uram, ha szolgád nincs

Főállású anyukaként az biztos, hogy több időd jut a gyerekedre, de az is szinte biztos, hogy pénzből sincs annyi, mint amikor mindkét szülő dolgozik. Spékeljük meg azzal, hogy Angliában (is, mint sok más európai országban) a bölcsiért-oviért fizetni kell. Nem is keveset. Igaz, aztán mindenféle támogatást igénybe vehetsz, de ez is sok dologtól függ. Meg ezt most hagyjuk... 

A lényeg. Itthon vagyunk Őhercegségével és a heti egy játszóház lassan kezd kevés lenni. Tökéletesíti a járást- menni már megy, jönni még nem, ha kell, ami a sétákat csak a ház körüli területre redukálja. 

(Forrás: Mamiblock)

Igen, de akkor mivel foglaljam le egész nap? Ezen morfondírozva bogarásztam ötletek után a Youtube-on, ahol erre a videóra bukkantam... Gyakorlatilag olyan dolgokból, amik minden háztartásban előfordulnak, sőt, szinte már már hulladéknak számítanak, foglalkoztató táblát készíthetünk a kicsiknek. (Három korosztály számára való tábla gyors elkészítését mutatja be a videó, bébi, 1-2 éves és 2-3 éveseknek,) Úgyhogy, azt hiszem, megtaláltam, mivel fogom tölteni a hétvégét.....